És minden nap egy akarattal kitartva a
templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és
tiszta szívvel. (ApCsel 2,46)
Ezen a blogon keresztül is
érezhető, hogy az az Úr üzenete Krisztus testéhez a mostani időszakban, hogy
térjenek vissza az apostoli kor gyülekezési formáihoz. Számtalan módon
nyilvánvalóvá kellett már válnia, hogy a mai egyházi és gyülekezeti formák már
nem azt a célt szolgálják, mint amire egykor az Úr életre hívta. Viszont az
eredeti modell sokakban nem elképzelhető, és mivel ma igen kevés példa van rá,
ezért nem tűnik járható útnak. Erről szeretnék az Úr segítségével most írni,
mint aki jómagam is családommal ebben a modellben élünk, igen szoros
kapcsolatban az Úrral.
Az összejövetelek
A bevezető ige azt mutatja, hogy
nem csak házanként jöttek össze, hanem a templomban is. Minkét gyülekezést
naponta végezték. A templomi összejövetel akkor egy különleges időszakban
történt. Jézus bizonyságai még igen kevés számban voltak jelen akkoriban. Az
apostolokon kívül másnál nem volt meg a teljes kijelentés az Úrról. Ők voltak a
„belső kör” tanítványai, bár mindvégig sokkal többen követték az Urat:
Szükség azért, hogy azok közül a férfiak
közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, (ApCsel 1,21)
Még Náthánáel is (Jn.1,46;
Jn.21,2) mindvégig velük volt, sőt, egyike volt azoknak, akik a kezdeteknél
csatlakoztak Jézushoz. De ennek a nagyobb körnek nem volt meg mindaz a
bizonysága, mint a 11 apostolnak. Ezért kellett naponta összejönni a
templomban, hogy őket hallgatva épüljenek. Ezt ma úgy lehet elképzelni, hogy
egy-egy régió házi gyülekezetei összegyülekeznek egy tanító meghallgatására,
amikor az meglátogatja őket, hiszen egy-egy család otthona kicsi olyan sok
ember vendégül látására.
Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami
hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, (ApCsel 20,20)
Ezért tanított Pál is akár
zsinagógákban, színházban, de otthonokban is. Mára az otthoni összejövetelek
elsorvadtak teljesen, és maradt a templomi összejövetel. A családfőknek kellene
otthon az összejöveteleket vezetniük, és együtt úrvacsorát venni az egész
családnak. Ha tanításról van szó, akkor pedig a településen, vagy a szűkebb
környezetben összejönni egy-egy olyan háznál, amelyet az Úr megnyit az ilyen
alkalmakra.
Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei;
köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Priscilla, a házuknál lévő
gyülekezettel együtt. (1Kor 16,19)
És Appiának, a szeretettnek, és
Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál lévő gyülekezetnek: (Filem. 1,2)
Köszönt titeket Gájus, aki nekem és az
egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója,
és Kvártus atyafi. (Róm 16,23)
Csak azok felé lehet igazán
szolgálni, akiket ismerünk, mert akkor tudjuk, hogy milyen szükségeik vannak. Amikor
megismerjük egymást, akkor válik nyilvánvalóvá, hogy kinek milyen szolgálati
ajándékot adott az Úr. A mai gyülekezeti életben van egy pár szolgáló, a
többiek pedig „fogyasztók”, akik ezeknek a szolgálóknak az ajándékait „használják”,
holott az ige szerint mindannyiunknak megvannak a magunk ajándékai a test
építésére.
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket
prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A
szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
(Ef 4,11-12)
Mert miképpen egy testben sok tagunk van,
minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van: Azonképpen
sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Minthogy azért külön-külön ajándékaink
vannak a nekünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya
szerint teljesítsük; Akár
szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban; Akár
intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az elöljáró szorgalmassággal; a könyörülő
vidámsággal művelje. (Róm 12,4-8)
Vissza kellene térnünk az
apostoli kor gyülekezési formájához, hogy az Úr Szelleme valósággal épülésére legyen
az egész testnek, és minden tag „beleadja” a maga ajándékait a test építésébe.
Ez egyébként mindenkinek sokkal nagyobb öröm, mert akkor senki sem áll úgy,
hogy: „Én nem kaptam semmit az Úrtól, mert én nem vagyok olyan nagy pásztor.”
Hanem valósággal mindenki megélheti a maga ajándékainak kiteljesedését az
összejöveteleken, de a mindennapi életben is. Hiszen a kis helyi közösségekben
az összejárás is sokkal könnyebb.
A vagyoni közösség
A történelem során sok
próbálkozás volt, hogy olyan életközösségeket alakítsanak ki, ahol nincs magántulajdon,
hanem minden közös. Ez nem a bibliai közösség mintája.
Mindnyájan pedig, akik hittek, együtt
voltak, és mindenük közös volt; És jószágukat és marháikat eladogatták,
és szétosztogatták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt. És
minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a
kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (ApCsel 2,44-46)
A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy
volt; és senki semmi vagyonát nem mondta magáénak, hanem nekik mindenük közös
volt. (ApCsel 4,32)
Mert szűkölködő sem volt ő közöttük
senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladva, elhozták az
eladottak árát, És letették az apostolok lábainál: aztán
elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt. (ApCsel 4,34-35)
Általában ezek azok az igék,
amelyek a félreértéseket okozák. Az előző szakaszban láttuk, hogy házanként is
összejöttek. Ez azt jelenti, hogy a saját házukat, amiben éltek, azt nem adták
el. Nem költöztek össze! A vagyonukból adtak el. Abból, ami az életszükségre
nem volt feltétlen szükséges. Tehát a telkeket, a több házat, stb. Vegyük észre
a többesszámot – földek, házak, jószágok,
marháik (vagyonuk). De nem csak a házankénti összejövetelek bizonyítják ugyanezt,
hanem a szolgálók kiválasztásának szempontjai is:
Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit
engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert
ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az
Isten egyházára?)
(1Tim 3,4-5)
A diakónusok egy feleségű férfiak
legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. (1Tim 3,12)
Ha kommunában laktak volna, akkor
nem lehetne ilyen feltételt támasztani a szolgálók felé, hogy a saját házukat
jól igazgassák. De van még más példa is:
Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az
ő háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél. (1Tim 5,8)
Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek
vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessen meg a gyülekezet; hogy
azokat segíthesse, akik valóban özvegyek.
(1Tim 5,16)
Felszólít, hogy a saját házunk
népéről és a rokonságunkról is gondot viseljünk. De akkor hogyan lehet mindenük
közös? Úgy hogy ha a testvéremnek szüksége van télikabátra, és nekem van olyan,
ami felesleges, akkor azt adjam oda neki. Ha nekem bőségem van ételből, és a
testvérem szükségben van, akkor adjam oda neki. De legyen szó bármiről, ha nekem
valamiben bőségem van, akkor azt adjam oda annak, aki szükségben van. Ne vonjam
meg azt a testvéremtől. Legyen olyan, mintha mindannyiunké volna.
Mert ha a készség megvan, aszerint kedves
az, amije kinek-kinek van, és nem
aszerint, amije nincs. Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük,
nektek pedig nyomorúságotok legyen,
hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségetek pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy
amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, hogy így egyenlőség legyen; Amint
megvan írva: aki sokat szedett, nem
volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.
(2Kor 8,12-15)
Ennek megfelelően, a bőségéből
adjon mindenki. De természetesen a Szent Szellem vezetése ezt bármikor
felülírhatja. Ha az Úr elkéri tőlem az utolsót is, akkor oda kell adnom. Ő az
ura mindenemnek. Ezért (is) nagyon fontos tudnom, hogy ki a testvérem. Ezért
kell a szeretetünknek is értelmesnek lennie:
a ti
szeretetetek még jobban-jobban bővölködjön ismeretben és minden értelmességben; (Fil 1,9)
Más kategória a testvérem, mint
bárki más. Ezért nagyon fontos a szoros kapcsolat a testvérek között. Ez ismét
egy olyan terület, amit nem lehet a nagy gyülekezetekben úgy megélni, ahogyan
annak Krisztus testében műkönie kellene. Sokkal kisebb a hatásfoka, hiszen még
a szervezetet is fenn kell tartani, illetve az igazán szükségben lévők nem
kapják meg azt, amit a többiek a segítségére adni tudnának. Nem is beszélve a
hamis külső diakóniai szolálgatokról, amikor a világiak felé tesznek jót a
gyülekezet vagyonából, és a gyülekezet meg tele van rászorulókkal. Nem kellene
ennek így lennie.
A gyülekezetek kapcsolatai
Ez egy másik olyan tévedés, amely
nem állja meg a helyét. Ma azt hisszük, hogy a szervezet (apparátus) nélkül nem
találjuk meg Krisztus testének többi tagját. Az apostoli gyülekezetek között
igen aktív kapcsolat zajlott. Nem csak az apostolok és tanítók járták a
gyülekezeteket.
Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és
Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték. (1Kor 16,17)
Ajánlom pedig nektek Fébét, a mi nénénket,
ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója: Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez
illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is
sokaknak pártfogója volt, nekem magamnak is. (Róm
16,1-2)
Minden én dolgaimat megismerteti veletek
Tikhikus, a szeretett atyafi és hű szolga és szolgatárs az Úrban; Akit éppen
azért küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvigasztalja a ti
szíveteket, Onézimussal együtt, a hű és szeretett
atyafival, ki ti közületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők
veletek. (Kol 4,7-9)
Igyekezz hozzám jönni hamar. Mert
Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodva, és elment Thessalonikába:
Krescens Galáciába, Titusz Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkust
magadhoz véve, hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra. Tikhikust
pedig Efézusba küldtem. A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál
hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképpen a hártyákat. (2Tim 4,9-13)
De szükségesnek tartottam, hogy Epafróditust,
az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, nektek pedig követeteket és szükségemben
áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; (Fil 2,25)
Ezekből az igehelyekből
láthatjuk, hogy mekkora „forgalom” volt a gyülekezetek között. De egymást is
megtalálták, amikor egy-egy olyan helyre értek, ahol még nem jártak
(ApCsel.18,2; ApCsel.19,1; ApCsel.21,4; ApCsel.28,14). A hálózatok korában ma
már tudjuk, hogy az ismeretségeken keresztül nagyon gyorsan terjednek a
kapcsolatok és a hírek. Ezért ne engedjük, hogy az elszigetelődés veszélye
megállítson minket abban, hogy merjünk kijönni a hamis egyházakból, és ha az Úr
felindít, akkor inkább maradjunk „egyedül”, amíg a testvérek igazi közösségébe
el nem visz az Úr.
Akik ma meghallják az Úr hívó
szavát arra, hogy inkább házi gyülekezetekbe gyűljenek, azoknak bárotításul
ajánlom a következő cikket:
Az Úr áldjon meg minden otthont,
ahol összegyűlnek az övéi, hogy Őt igazán keressék és imádják!