És foglalatosak voltak az apostolok
tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. (ApCsel 2,42)
Az előző részben már elkezdtük
megvizsgálni, hogy milyen volt a gyülekezeti élet az apostolok korában.
Szeretnénk ebből a gyakorlatias szempontból tovább tárgyalni ennek az életnek
további apsektusait.
A gyülekezeti érettség (ifjak és vének)
Az apostolok idejében más volt a
gyülekezeti hierarchia, mint ma. Az idők múlásával a gyülekezeti életnek ez a
része is megváltozott, ahogyan sok minden más. Sok ilyen változás hátterében az
intézményesülés áll, amelyről szó sincs az Apostolok Cselekedeteiben. De nézzük
meg, hogy a „korosztályok” hogyan lettek felosztva.
Az ifjak pedig felkelve, begöngyölték őt,
és kivíve eltemették. (ApCsel 5,6)
Miután pedig választottak nekik
gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az
Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)
A jeruzsálemi gyülekezetben az
ifjak kifejezés nem feltétlenül korban fiatalt jelent. A szó, ami itt áll, a Neos, amely ma egyikünknek sem
ismeretlen, a neo, vagyis új kifejezés. Tehát Ananiás és Zafira testét a
gyülekezetben a „frissek” vitték ki. Ez teljesen helytálló is, hiszen az ő
ismeretük még kicsi az Úrról, ezért olyan feladatokat láthatnak el, amelyhez
nem kell igei és szellemi tapasztalat. Ahogyan például az adományok elosztása
igenis nagyfokú szellemi érettséghez volt kötve:
Azokban a napokban pedig, mikor a
tanítványok szaporodtak, támadt a görög zsidók közt panaszkodás a héberek
ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi
szolgálatban. Annak okáért a tizenkettő egybegyűjtve a
tanítványok sokaságát, mondták: Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk
és az asztalok körül szolgáljunk. Válasszatok azért, atyámfiai, ti
közületek hét férfiút, kiknek jó
bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a
foglalatosságra beállítsunk. (ApCsel 6,1-3)
Az adományok nem megfelelő elosztása
igen nagy vihart tud kavarni az emberek között, ezért ahhoz a szolgálathoz nagy
tapasztalat és a Szent Szellem erős vezetése szükséges. A gyülekezetben az
ifjak mellett, látjuk a véneket, akik a gyülekezet dolgaiban döntöttek.
Miután pedig választottak nekik
gyülekezetenként véneket, imádkozva böjtölésekkel együtt, ajánlották őket az
Úrnak, akiben hittek. (ApCsel 14,23)
Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a
gyülekezet és az apostolok és a vének fogadták őket, és ők elbeszélték, mily nagy dolgokat
cselekedett az Isten ő velük. (ApCsel 15,4)
Egybegyűltek azért az apostolok és a
vének, hogy e dolog felől végezzenek.
(ApCsel 15,6)
A vének, akik szellemi érettség
szerint. és nem életkor szerint számítottak véneknek, hozták meg a döntéseket.
Azt is látjuk, hogy az apostolokat külön nevezi meg az ige. Ezzel is mutatva,
hogy ahogyan már az előző cikkben is tárgyaltuk, annak a kornak az egyik egyedi
sajátossága az volt, hogy a testben megjelent Jézussal ők együtt éltek a földi
szolgálata alatt. Ezért nekik különleges státuszuk volt, de ők is a vének közé
sorolták magukat:
A presbiter a szeretett Gájusnak, akit én
igazán szeretek. (3Ján 1,1)
A köztetek lévő presbitereket kérem én, a
presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő
dicsőségnek részese;
(1Pét 5,1)
A presbiter vént jelent, a
presbitérium pedig a vének csoportját. A helyi gyülekezetekben is azt a
szempontot kell követnünk, hogy azok legyenek a vének, akiknek a legnagyobb a
tapasztalatuk az Úrral való együtt járásban. Nem az életkornak kell ebben az
esetben számítania, hanem az Úr ismeretének a mértékének. Az éretteknek kell
segítenie a többieket, akik már az Úr szerint tudnak döntéseket hozni (Zsid.5,14;
Ef.4,13).
A gyülekezeti szolgálatok
Ma sok helyen úgy megy a
szolgálók kiválasztása, hogy a friss megtérőt máris hagyják szolgálni. Sokszor
a világi szakmáját használja a gyülekezetben, természetesen világi
szemlélettel, mert aki frissen tér meg (a megtérésről később részletesen szólok),
annak nincs semmi tapasztalata az Úrral való együtt járásról, ezért nem is tud
másként szolgálni, mint világi, emberi felfogással. De a friss emberek
szolgálatának nincs sok gyümölcse.
És ki- és bejáratos volt köztük
Jeruzsálemben: És nagy bátorsággal tanítva az Úr
Jézusnak nevében, beszélt, sőt vetekedett a görög zsidókkal; azok pedig
igyekeztek őt megölni. Megtudva azonban az atyafiak, levitték őt
Cézáreába, és elküldték őt Tárzusba.
(ApCsel 9,28-30)
Pál, mint tudjuk, járatos volt az
igében és a törvényekben (ApCsel.22,3), de amikor friss megtérése után elkezdte
hírdetni az evangéliumot, akkor többfelé is meg akarták őt ölni. Ezért inkább
hazaküldte őt a gyülekezet. És most jól figyeljük meg, hogy ki hogyan kezdte el
a szolgálatát. Nem önkéntesek mentek és futottak szolgálni, hanem azok, akiket
az Úr kiválaszott, és ezek a vének Szent Szellem áltai döntését követve kezdtek
el szolgálni.
Elhatott pedig a hír ő felőlük a
jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész
Antiókhiáig. Ki mikor oda jutott és látta az Isten
kegyelmét, örvendezett; és intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel
maradjanak meg az Úrban. Mert jámbor és Szent Szellemmel és hittel
teljes férfiú volt ő. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Elment
pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálva, elvitte őt
Antiókhiába. És lett, hogy ők egy egész esztendeig
forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat
először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
(ApCsel 11,22-26)
A gyülekezet által kiválasztott
és kiküldött Barnabás, elment, és szolgálatra hívta Pált. Pál nem önként
döntött úgy, hogy most már elég érett vagyok, és elkezdem a szolgálatom. Ez
nagyon fontos. De miután Antiókhiában szolgáltak, a missziós útjaikra sem
maguktól mentek el, hanem a Szent Szellem választotta ki őket, és adott erről a
kiválasztásról bizonyságot a gyülekezet véneinek, akik kiküldték őket megfelelő
szellemi támogatással.
Voltak pedig Antiókhiában az ott lévő gyülekezetben némely próféták és
tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatott Nigernek, és a Cirénei Lucius és
Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett, és Saulus. Mikor
azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szent Szellem:
Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor,
miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket rájuk vetették, elbocsátották őket. Ők annak okáért, miután kibocsáttattak a
Szent Szellemtől, lementek Szeleuciába; és onnan eleveztek Ciprusba. (ApCsel 13,1-4)
A Szent Szellem által vezetett
gyülekezetekben ezért történnek látszólag lassan a dolgok, mert meg kell várni
az Úr vezetését, és még ki is kell próbálni a testvéreket, hogy kinek mi a
szolgálati ajándéka. Ezeknek ki kell derülnie, hogy jó bizonysággal lehessen
valakit szolgálatba állítani. Egy emberi módon végzett gyülekezet vezetés a
külsőségekre nézve ezt gyorsan meg tudja tenni, akár önkéntesekkel is. De
lássuk meg, hogy Krisztus teste nem így működik.
És senki sem veszi magának e
tisztességet, hanem akit
Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga
dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Én
Fiam vagy te, ma szültelek téged. (Zsid 5,4-5)
Mert nem az a kipróbált, aki magát
ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. (2Kor 10,18)
Még meg kell jegyeznem, hogy a
püspökség és a diakónia nem tartoznak a gyülekezet szellemi vezetéséhez. A
püspökség az összejövetelek rendezett levezetésést volt hivatott írányítani, a
diakónia pedig a nem szellemi szolgálatokat végezte, mint például Fébé, aki
elvitte Pál levelét Rómába (Róm.16,1). De a Timótheushoz írt levelekből
láthatjuk, hogy mennyire fontos volt ezekben a pozíciókban is a megbízhatóság
és tisztaság!
Az apostoli korban hírdetett
evangélium
Most arra kérnék mindenkit, hogy
gondolkodjon el, hogy hogyan hallotta az evangéliumot. Biztosan megemlítették,
hogy Jézus szereti. Talán még azt is, hogy meg fog gyógyulni, jobban lesz,
rendeződni fog az élete, stb. Igyekeztem csokorba szedni az apostolok által
hírdetett evangéliumokat. Ezek két fő részre oszthatóak. A zsidók felé, akiket
mi ma úgy kezelhetünk, mint olyanokat, akik már tudják, hogy kicsoda Jézus és
még talán Istenben hívőknek is mondják magukat. A másik csoport, a pogányok,
akik még nem ismerik az Istent. Nézzük először, hogy mit hírdettek a zsidőság
felé.
Péter pedig mondta nekik: Térjetek meg és
keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek
bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert
nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze
vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok
egyéb beszéddel is buzgón kérte és intette őket, mondva: Szakasszátok el
magatokat e gonosz nemzetségtől! (ApCsel 2,38-40)
De most, atyámfiai, tudom, hogy
tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is. Az
Isten pedig, amikről eleve megmondta minden ő prófétájának szája által, hogy a
Krisztus elszenvedi, ekképpen töltötte be. Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy
eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak
színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki nektek
előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az
időkig, míg újjá teremtetnek mindenek, amikről szólt az Isten minden ő szent
prófétájának szája által eleitől fogva. Mert Mózes ezt mondta az atyáknak:
Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint
engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szól nektek. Lesz
pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgat arra a prófétára, ki fog irtatni
a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és
a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek. Ti
vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi
atyáinkkal, mondva Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek
nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust elsősorban
nektek támasztva, elküldte őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket
megtérítve bűneitekből. (ApCsel 3,17-26)
Azért legyen nektek tudtotokra,
atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik nektek a bűnöknek bocsánata: És
mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által
mindenki, aki hisz, megigazul. Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essen,
amit a próféták megmondtak: Lássátok meg, ti megvetők, és
csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én olyan dolgot cselekszem a ti időtökben, olyan dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki
elmondaná nektek. (ApCsel 13,38-41)
Ők már tudták, hogy mi van megírva,
ezért hivatkozhatott mind Péter, mind Pál arra, ami az igében áll. Az ige
alapján mutatták be, hogy kicsoda volt Jézus, és mit jelent az Ő személye
illetve a halálán keresztüli váltsága. De látunk itt valamilyen utalást arra,
hogy Isten szeret? Hogy minden jó lesz ha hiszek? Én nem találtam. A
pogányoknak másképp kellett hírdetni az evangéliumot, hiszen ők nem ismerték a
mi Atyánkat.
Az Isten, aki teremtette a világot és
mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban
nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik,
mintha valami nélkül szűkölködne, holott ő ad mindeneknek életet, leheletet és
mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből
teremtette, hogy lakjanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt
idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán
kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől
sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;
miképpen a költőitek közül is mondták némelyek: Mert az ő nemzetsége is
vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége
vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz,
emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonló az istenség. E
tudatlanságnak idejét azért elnézve az Isten, most parancsolja az embereknek,
mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen
megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt;
bizonyságot téve mindenkinek, az által, hogy feltámasztotta őt halottaiból. (ApCsel 17,24-31)
Mit is mond Pál a pogányoknak?
Hogy Isten szeret és tárt karokkal vár? Nem, hanem azt, hogy parancsolja az
embereknek, hogy térjenek meg! Akkor mi is az örömhír? Mi az evangélium? Az,
hogy ha megtérünk, megbánjuk a bűneinket, hiszünk Jézusban és engedelmeskedünk
neki, akkor nem kell meghalnunk a bűneink következményeként. Hogy Isten annyira
szerette az embert, hogy valóban odaáldozta önmagát a bűneink váltságáért, hogy
egyáltalán lehetőségünk legyen az igazi életre (Róm.5,8). Ez az örömhír! Mivel az
embernek lehetetlen üdvözülni (Mt.19,26), ezért Isten ezt lehetővé tette. De a
megtérés után igenis Isten „szabályai” szerint kell élni, hogy lehetséges
legyen az élet. A megtéréssel és a hitre jutással csak elindulunk egy úton, amelynek
a vége az örök élet lehet, ha szabályosan megyünk végig ezen az úton (2Tim.2,5).
Csak a győztesek kapják meg az örökséget.
Isten a cselekedeteink szerint
fog megítélni minket, és nem a hitünk szerint. Nem elég azt mondani majd az Úr
előtt, hogy én hittem benned. A hit cselekedeteit fogja számonkérni az Úr! Mert
a hit cselekedetek nélkül halott.
Ezt az evangéliumot kellene ma is
hallanunk és hírdetnünk, hogy ne hamis alapokon és elvárásokon alapuljon a
hitünk.